Ősök képei

 

 

Vaszary Kolos

Bíboros Hercegprímás, esztergomi érsek.

1832-1915

Keszthelyen született, ugyanitt járt iskolába. 1847 - bencés szerzetes, a Ferenc keresztnevet ekkor cseréli Kolosra. 1855 - tanár Komáromban, Pápán, Esztergomban, 1869 - a gyõri gimnázium igazgatója, a rendház fõnöke, 1885 - pannonhalmi fõapát, 1891 - esztergomi érsek, bíboros. 1894-ben az Akadémia igazgató-tagja. 1912 - visszavonultan Balatonfüreden élt. Történelmi tankönyvei, értekezései számos kiadásban jelentek meg. Balatonfüreden halt meg, Keszthelyen temették el, nyughelye 1981 óta Esztergomban van.

Vaszary János

Festőművész

1867- 1939

1899-től Párizsban a Julian Akadémián tanult. 1920-ban a Képzőművészeti Főiskola tanára. l  1930-tól Képzőművészek Új Társasága (KUT) egyik vezető mestere, majd a Új Művészek Egyesülete (UME) alapítója lett. Több művészeti díj birtokosa volt, így 1898-ban társulati díjat, 1902-ben pedig állami kis aranyérmet, 1929-ben Genovában aranyérmet nyert. Művészeti elveit több cikkben is összefoglalta.

Vaszary Piri

Színész

1901-1965

 A 30-as, 40-es évek filmjeinek ügyeletes vénkisasszonya volt. Ha házsártos nagynénit, anyóst, vénkisasszonyt vagy feleséget kellett játszani, akkor Vaszary Piri mindig ott volt. A 30-as, 40-es években közel 100 filmben játszott. A háború után ő is Amerikába ment, és több magyar színésszel együtt (Páger Antal, Hajmássy Miklós, Szeleczky Zita) alapítottak színtársulatot.
A magánéletben viszont nem volt házsártos, három férjet is "elfogyasztott".

 

             

Vaszary Piri, mint Rézi, a jószívű csaposlány az Aranypáva c. filmben (1943), Páger Antallal.

 

Egy házsártos feleség-szerep a sok közül, az Egy pofon, egy csók c. filmben (1944), ahol ezúttal Csortos Gyula idegeit készítette ki.

 

 

Vaszary Gábor

Író, újságíró

1897 1985

János író és ~Piri színésznő bátyja.

A Képzőművészeti Főisk.-n festészetet tanult, de abbahagyva tanulmányait újságíró lett. 1924-től évekig Párizsban élt, francia lapoknak dolgozott. Cikkei, regényei saját illusztrációival jelentek meg. 1932-ben tért haza. Sorra jelentek meg népszerű regényei több kiadásban. Monpti c. regényét 28 nyelvre fordították le, háromszor filmesítették meg. Regényein kívül elbeszéléseket és színdarabokat is írt. 1947-ben elhagyta Mo.-ot. Előbb Németo.-ban telepedett le, ahol rövid ideig a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. Végleges lakóhelyül Svájcot választotta.

 

Vaszary János

Színész, színigazgató, rendező, színműíró

1899-1963

 

1920-ban a Magyar Színházban kezdte pályáját, játszott ezenkívül az Új Színházban is. Ez utóbbiban 1920-ban és a Belvárosi Színházban
1923-ban rendezőként is dolgozott. A rendezést Pitoëffnél tanulta.
1925-ben Magyar Kamara Társulat néven Párizsban alapított vállakozást,
1926-ban azonban hazatért. 1927-1929 között a Magyar Színházban dolgozott rendezőként.
1932-1933-ban a Terézkörúti Színpad művészeti vezetője volt, majd ezt követően 2 évig az Andrássy úti Színház rendezője,
1935-1936-ban főrendezője.
1933-1934-ben a Fővárosi Operettszínházban, 1936-ban a Nemzeti Színházban is rendezett.
1939-től 1941-ig a Magyar és az Andrássy Színház főrendezőjeként,
1941-1944 között az Andrássy Színház igazgatójaként tevékenykedett.
1945-ben emigrált, 2 évre rá Madridban telepedett le.
Itt halt meg 1963-ban.

 

Írói tevékenysége:


1928-tól kabaréjelenetekkel, 1930-tól vígjátékokkal jelentkezett. Rendezőként is elsősorban saját műveit állította színpadra, a könnyű műfaj avatott művelője volt. Filmforgatókönyveket is írt továbbá filmet is rendezett.

 

Könyvei:

     

 

 

 

Vaszary Ernő

Fürdőigazgató, erdőmérnök

1863 - 1950

 

Vaszary Ernő főerdész foglalkozása: Fürdőigazgató, erdőmérnök.
Neje: Gyökhegyi Terézia (1873-1965) sírja B.füred-Arács temető. V.K.E. Gyűjtőbizottságának vezetőségi tagja volt.
1914 Szeptember elején két sebesültszállító vonat érintette a községet, majd a hónap közepe táján 110 sebesültet szállítottak a szerb frontról Balaton­füredre, akiket Stolczer József járási tisztiorvos felügyelete alatt álló Erzsébet-udvarban helyeztek el. Ezt a tartalékkórházat 60 szobával, a bencések adományából hozták létre.
A Balatonfüredi Hírlap közlése szerint 1914 augusztusában Mangold Gusztáv, később Vaszary Ernő szervezte a Vöröskereszt balatonfüredi fiókját, amely november közepe óta működött.
1915-ben a Vöröskereszt Egylet központi igazgatóságának felügyelete alatt balatoni katonai üdülőtelepeket gondozó bizottság alakult Balatonfüred székhellyel gr. Forgách Károly elnök, Gallik Oszvald Szent Benedek-rendi jószágkormányzó, Langer István főszolgabíró, Vaszary Ernő fürdőigazgató, Cséplő Ernő, a Balatoni Szövetség főtitkára vezetésével. A gyűjtőbizottság hölgybizottságának tagjai között volt gr. Forgách Károlyné, Vaszary Ernőné, Langer Istvánné.
Vaszary Ernő erdőmérnök, ny. igazgató 1950 január hó 29 én 89 éves korában Balatonfüreden elhunyt.

 

Vaszary Ernő műtermi fotó.

Családfa letölthető scannelt formában 1764-től:

 

Összeállította: Tirczka Károly 1941.02.28

 
A1 B1 C1
A2 B2 C2
A3 B3 C3
A4 B4 C4
A5 B5 C5

 

Kattints rá.

 

Géger Melinda összeállítása a

Vaszary családról 2008:

Geger Melinda.pdf

 

Berlinből  Vaszary Családfa:

 Familie_Gyla+Maria.pdf

 

Családfa letölthető Excel formában 1764-től:

Összeállította: Vaszary Zoltán

Csaladfa.XLS

Csaladfa.JPG (KÉP)

 

 

Családfa letölthető scannelt formában

Készült:1994.03.23

Összeállította:

Vaszaryné Kálmán Rozália

  Csaladfa Vaszaryne.jpg

 

 

Svájcból Vaszary családfa:

Összeállította:

Vaszary Tamás (Svájc 2007)

Stammbaum VASZARY.DOC

 

 

Tirczka - Vaszary családfa:

Összeállította:

Dr. Tirczka Tamás (Budapest)

Csaladfa Tirczka.pdf