Családtagok : Virter , Tirczka, Eördögh.

Gálffy Erzsébet (Elza) Született: (1896- ) Férje: Dr. Virter László

Dr. Virter László.

(Budapest, III. választókerület.) 1883-ban született Budán. Atyja nyugalmazott számtanácsos. Gimnáziumi és egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, itt nyerte el az ügyvédi oklevelet is. Mint ügyvéd a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság titkára, majd ügyésze lett. A világ- háború kitörésekor a mozgósítás els napján katonai szolgálatra vonult be és mint tartalékos hadnagy a szegedi 5. hon- véd gyalogezreddel vonult az északi harctérre, ahol többek

között a lembergi csatákban vett részt. 1917-ben mint rokkantat és harctéri szolgálatra alkalmatlant hadbírónak nevezték ki és mint honvédfőhadnagy-hadbiró szerelt le a Károlyi- forradalom kitörése után. A háborúban szerzett tapasztalatai győzték meg arról, hogy Magyarországot csak a keresztény világfelfogás úralomra jutása és a szociális irányban való fejlődés mentheti meg s ez indította arra, hogy már 1905-ben az országos néppárt, illetve később a keresztényszociális párti klub tagjai sorába lépett. Politikailag eddig nem szerepelt; a kerület társadalmi életében vett részt. A Budai Polgári Casino ügyvezető alelnöke, a krisztinavárosi és városmajori római katolikus hitközségek igazgatótanácsának tagja, az utóbbinak ügyésze. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának programjával választották meg 7942 szavazattal. Ellenjelöltje Perczei Béla volt, aki 5250 szavazatot kapott. Legutóbb nagy port vert fel az a nemzetgyűlési beszéde, amelyben az Ügyvédi Kamara tevékenységét bírálta éles hangon. Fővárosi bizottsági tag. A közlekedésügyi és naplóbíráló bizottság tagja, az igazolási állandó bizottság póttagja.

„Úti képek Olaszországból", írta Virter Károly (1881), két kötet; Zomborban, Bittermann Károly könyvnyomdája állította ki és ára 2 frt. Élénken írja le a beutazott vidékeket műemlékeikkel, természeti szépségeivel és szokásaival. Olaszországról természetesen nehéz ujat mondani, de Virter könyve szolgálatot tehet azoknak, kik az itt leirt részek látogatására készülnek. Ismerteti Velenczét, aztán Nápolyt és vidékét, Rómát, Tivolit, Livornot, Pisát, Florenczet, Carrarát, Genuát, Turint; leírja látogatását Kossuthnál; majd Milánóról, a felső olaszországi tavakról, aztán Monakóból, Nizzából,  Meránból írja úti jegyzeteit és kirándulásainak képét.

A munka dr. Virter László váczi kanonoknak van ajánlja, a tiszta jövedelem pedig a zombori jótékony magyar nőegyletnek szánva.

Dr. Tirczka Tamás a díszpolgár

Dr. Tirczka Tamás 1926-ban született Budapesten, három fiúgyermekes család első gyermekeként. Az orvostudományi egyetemet is Budapesten végezte el. Diplomáját 1952-ben vette át. Dunapentelére 1952 májusában költözött, és a Május 1. utcai kórházban kezdett el dolgozni. 1956 áprilisában Pusztaszabolcsra került, ahol körzeti orvosként dolgozott. 1958-ban belgyógyászatból tett szakvizsgát. 1959-ben került vissza a városba, ahol a kórház belgyógyászati osztályán gyógyította a betegeket. Az 1965-ös esztendő fordulópont volt Dr Tirczka Tamás életében. Innentől a „fehér SZTK”-ban körzeti orvosként praktizált. Betegei, ismerősei tisztelték emberségéért, lelkiismeretes munkájáért. 1990-ban vonult nyugállományba.Feleségével – aki szintén az egészségügyben dolgozott, két fiúgyermeket neveltek fel, akik nyolc unokával ajándékozták meg a nagyszülőket. Gyermekeik nem Dunaújvárosban élnek. Az idősebb fiú az Országos Közegészségügyi Intézetben, a fiatalabb pedig a gödöllői egyetemen dolgozik.
Dr. Tirczka Tamást mindig is a becsületesség, a jó szándék, a lelkiismeretesség, a segítőkészség jellemezte. Orvosi praxisa idején hálapénzt soha nem fogadott el. Egyszerű, tisztességes életet élt, ebben a szellemben nevelte gyermekeit, és fordult szeretett unokái felé.
Ezen életpálya alapján a „Dunaújváros Díszpolgára” kitüntető címet adományozta városunk közgyűlése Dr. Tirczka Tamásnak.

Forrás: http://blind.dunaujvaros.hu/hir/2844

Ny. Zs.
Dunaújváros Online Hírek

Több évtizedes áldozatkész orvosi tevékségéért dr. Tirczka Tamás érdemelte a "Dunaújváros Díszpolgára" kitüntető címet – az elismerést ma délelőtt a Városházán rendezett ünnepi közgyűlésen vehette át a kitüntetett.

Elismerésre méltó élet, pályaVerssel, muzsikával, szép szavakkal – mindez együtt köszöntötte ma délelőtt a "Dunaújváros Díszpolgára" cím újdonsült birtokosát a Városháza színháztermében.
  
  "Tették, amit kell" 
  
  A közgyűlés legrangosabb, 2001-ben alapított elismerését idén egy nyugállományú orvosdoktor, dr. Tirczka Tamás érdemelte – az egyetemet 1952-ben elvégzett, munkáját egyetlen rövid megszakítással egészen 1990-ben történt nyugállományba vonulásáig városunkban végző orvos érthető megindultsággal vette át az elismerést dr. Kálmán András polgármestertől.
A kitüntetés előtt a Himnusz dallama, majd rövid műsor köszöntötte az ünnepeltet és a rendkívüli közgyűlés vendégeit: Kálnay Adél versét Gasparik Gábor, a Bartók Kamaraszínház színművésze tolmácsolta, majd az Intercisa Fúvósötös ünnepi produkciója következett.
"Olyan ember kapta az elismerést, aki egy a sok közül, mégis más, érdemes a figyelemre, a kitüntetésre – egy azok közül, akik munkájuk, szakmájuk, hivatásuk szabályai szerint tették, amit kell. Emberséggel, szeretettel, és így mindig többet annál, amennyit vártunk, várhattunk tőlük" – egyebek mellett e szavakkal méltatta dr. Tirczka Tamás érdemeit köszöntőjében a polgármester.
 
  
  Nemzedékek nevében
  
A díjátadás – majd az ünnepség végén felcsendülő Szózat – után immár a közgyűlési terem előtti aulában Cserna Gábor humán alpolgármester mondott pohárköszöntőt városunk új díszpolgára tiszteletére. Mint kiemelte, a nyugalmazott orvos minden tekintetben rászolgált a rangos elismerésre: a díjazott személy a kitüntetés céljaival összhangban maradandó érdemeket szerzett több évtizedes lelkiismeretes munkájával, praktizáló orvosként és magánembereként egyaránt példával szolgálhat.
Cserna Gábor köszöntőjében kiemelte: dr. Tirczka Tamás több nemzedéken át, betegek ezreit segítve a gyógyuláshoz végezte áldozatos tevékenységét – méltán szolgált rá a most kiérdemelt címre: díszpolgár.

www.dunaujvaros.com/hirek

Köszöntötték dr. Tirczka Tamást is

Miközben megköszönöm dolgozóink elmúlt évi munkáját és pácienseink irántunk tanúsított bizalmát, azt kérem munkatársaimtól, hogy a jövőben is tegyünk meg mindent betegeink mielőbbi gyógyulásáért. A szakmaiság és a gazdálkodás felelősségének szem előtt tartása mellett megvalósíthatjuk stratégiai elképzeléseinket. Ehhez a kollektíva bizalmon alapuló egységére, odaadó munkára és kellő elhivatottságra lesz szükség – fogalmazta meg a jövőre is vonatkozó iránymutatást. 
Külön köszöntötte dr. Tirczka Tamás doktor urat, aki 1952-től kezdődően alázattal és becsülettel végezte felelősségteljes munkáját. Ifjú orvosként a főigazgatónak volt szerencséje vele együtt dolgozni a Körzeti Ügyleti szolgálatban, és itt megismerhette példás önzetlenségét és szakmai elhivatottságát. Örömmel értesült arról, hogy magas városi kitüntetésben részesült, és gratulált Tirczka doktor úrnak és Szent Pantaleon Emlékéremmel jutalmazott kórházi munkatársaimnak:

 http://www.dunaujvaros.com/hirek/2008/04/dr_tirczka_tamas_a_diszpolgar

Tirczka Éva, Piller Gedeonné. (1932 - )

1965 -cserkészvezető -São Paulo, Brazília.

1970: kapcsolódott be a São Paulo-i 36. sz. Dobó Katica m. leánycserkész csapat munkájába.

1987–94: a csapat parancsnoka. A dél-amerikai vezetőképzés résztvevője,

1998: az őrsvezető képző tábor parancsnoka.

1996–: a külf. M. Cserkészszöv. Brazíliai Körzete parancsnoka.

1999: a Chilében megrendezett 19. dzsemborin a résztvevő külf. m. cserkészek vez-je. – M: Leánycserkészek kv-e. Összeáll. Bodnár Gáborral és Kristó Nagy K-val. Garfield,

1991. – Leánycserkészkv. II. Szerk. Uo.,

1998. Bo.J.–Fe. Má.Nagy

2000:966. (s.v. Pillerné T. Eszter !!!)

Forrás: http://lexikon.katolikus.hu/T/Tirczka.html

A köztársasági elnök, a miniszterelnök előterjesztésére alapján, a brazíliai magyar közösség érdekében végzett több évtizedes munkája, sokirányú cserkészvezetői tevékenysége elismeréseként Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára 2012. október 27-én Sao Pauloban átadta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje állami kitüntetést Pillerné Tirczka Éva, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség Brazíliai Körzetének parancsnoka, cserkészvezető részére, a brazíliai magyar közösség körében, annak érdekében végzett több évtizedes munkája, sokirányú cserkészvezetői tevékenysége elismeréseként.
Szívből gratulálunk az elismeréshez!

Tirczka Éva, Piller Gedeonné. 1932-ben Budapesten születtem. Szüleim: Tirczka Lóránt gépészmérnök és Tirczkáné Orosz Ilona anya/háziasszony. Férjem Piller Gedeon felvidéki születésű. A késmárki német gimnázium után, a budapesti Müegyetemen kezdte és Grác - Ausztriában végezte tanulmányait, ma már nyugalmazott civilmérnök. Gyermekeink: 
Gedeon (Gida 1964-) testnevelés és sporttanár. Született São Paulo, Brazíliában. Nős. Két gyereke van: Krisztina és Mátyás. A gyerekek São Pauloban születtek és itt is élnek. 
Kinga (1966-) közgazdász. Született São Paulo, Brazíliában. Férje Richard Wright sporttanár. Két gyerekük. Tyler és Ashley az Usában születtek.Westport, Connecticutban élnek. 
Emese (1967-) vendéglátóipari közgazdász. Született São Paulo, Brazíliában. Férje Dóry Zsolt üzemgazdász. Zsolt édesapja prefektus volt a Burg Kastl-i németországi magyar gimnáziumban. Négy gyerekük: Anikó, Ilona, Júlia és Szilárd Németországban születtek és Wörth, Bajorországban élnek. 
Összesen 8 unoka - 3 különböző kontinensen és országban. 
Mivel Niederaudorfról csak szép és vidám emlékeim vannak, 25 év múlva, már itt Brazíliában, amikor első gyerekünk 10 éves lett, az a gondolatom támadt, hogy adjuk be a 3 gyerekünket sorra, a niederi iskola utódjának számító, Burg Kastl-i magyar gimnáziumba, bentlakó diáknak, mert az én niederi bentlakó életem, milyen nagyszerű dolog, milyen "jó hecc" volt. De persze a komolyabb célunk az volt, hogy gyerekeink tanuljanak meg tökéletesen magyarul (ami sikerült is) és hogy éljenek pár évet Európában és ne maradjanak "sült-délamerikaiak" (és ez is sikerült.) 
1947 második félévében kerültem Niederaudorfba. A 4. gimnáziumba osztottak be. Első cserkészigazolványomban, pontos dátummal, ez áll: "Cserkészfogadalmat tett 1947. VIII. 4-én Niederaudorfban." Az 5. osztályból is jártam valamennyit, de azután családom hazahívott, mert megindult a továbbvándorlásunk. Mindössze egy és félévet járhattam a niederi leányinternátusba, mert amikor az iskola átköltözött Reisachba, már nem voltunk Európában. 
Amikor Németországban bevezették a pénzreformot (Reichsmarkból lett a Deutsche Mark) családunk az új pénzzel a kezében, feketén (ami akkor nagy divat volt!) átszökött Franciaországba, Párizsba, Vitry-sur-Seine városrészbe. Édesapámnak ott egy állásajánlata volt. De aztán mégis úgy döntött, hogy el ebből a lerombolt Európából. Az IRO (International Refugees Organization) Párizsból 1949 októberében átvitt Olaszországba, Bagnoliba, egy menekültek átmenő táborába, majd onnan Nápolyba, ahol behajóztunk egy Protea nevű hajóba, Rio de Janeiro, Brazília felé. 1949 november 11-én, egy forró trópusi, tavaszi délelőtt léptünk várakozásteljesen a partra, új hazánkban. Az öböl bejárata felé fordult, ölelésre kitárt karú Krisztus szobor várt minket. 
Brazíliába érkezve megtudtuk, hogy felnőtteknek továbbtanulásra nincs lehetőség. (Csak jóval később alapítottak felnőttek számára gimnáziumi és kollégiumi oktatást.) De egyébként is, először a nyelvet kellett megtanulnom, meg a családi anyagi hátteréhez hozzájárulnom. Édesapám mint gépészmérnök, rögtön kapott állást, de mivel egy 6-tagú család voltunk, egy kereső az új élet-kezdéshez, nem volt elég, ezért munkába álltam. 
Teltek-múltak az évek. Férjhezmentem, elváltam, majd másodszor is férjhezmentem. Ekkor kellett elhagynom szeretett Rio de Janeiromat és São Paulóba költöznöm, mert Gida “paulói” volt. De tulajdonképpen ez volt az egyetlen hibája. Gida valódi élettárs a szó legszorosabb értelmében. Jóban-rosszban olyan jó egymás kezét fogni. Ebben a mai világban, amikor olyan nehéz valahogy egy házaspárnak egy és ugyanazt akarni, a korlátlan lehetőségek szét tudják szaggatni a párokat – mi ketten valahogy egyirányba húzunk. A család szekerét egyfelé húzzuk. 
Amikor a második házasságomból született gyerekeink kezdtek iskolába járni, akkor végeztem el a brazil gimnáziumot és kollégiumot. Attól tartottam, hogy ha gyermekeink valamit kérdeznek tőlem a brazil történelemből, földrajzból avagy nyelvtanból, úgy állok ott, mint egy szamár a hegyen. Egyetemi továbbtanulás ekkor már nem érdekelt. Persze a továbbtanulást nem tiltotta meg senki: így nem vizsgákra tanultam muszáj-tantárgyakat, hanem azt tanulmányoztam kedvemre, amit szerettem. Cserkészkiképzői minőségemben nem állhattam volna ki dilletáns módon a fiatalok elé, akármiról is beszélni, tehát igen behatóan és lelkiismeretesen tanulmányoztam a magyar néprajz különböző ágait (népdal, néptánc, viseletek, díszitőművészet, jeles napok, népszokások stb.) a magyar zenetörténetet, művészettörténet, magyar és brazil történelmet. Eleinte arról olvastam, tanultam, amire a cserkészvezetőim megkértek és beosztottak, hogy jó volna erről beszélni a kiképzőtáborban az ujoncoknak. Aztán később beleszerettem bizonyos témakörökbe és azok mélyebb tanulmányozásába vetettem magam, boldogan. 
Lóránt öcsém közben elvégezte az egyetemet, közgazdász szakon, majd megnősült, magyar (56-os) lányt vett el. Egy fiúk és egy lányuk van Lóránt és Kati. Iluci hugomból gimnáziumi történelemtanárnő lett, ő is magyar fiúhoz, egy repülőmérnökhöz ment férjhez és ikerfiaik születtek András István és Sándor Géza. Mari (párizsi) hugunk korán meghalt.
Édesanyámat nagyon korán elvesztettük, 66 évesen kapott agyvérzést. Édesapánk három évre rá, rákbetegségben, de leginkább bánatában, Anyu után ment. Az ő generációjuknak nem volt könnyű az élete. Megküzdöttek a legelképzelhetetlenebb nehézségekkel, existencia,- otthon- és hazavesztés, bizonytalan jövőbeindulás és már nem érték meg az új életünk felfelé indulását, sem Magyarország felszabadulását. Úgy érzem, hogy szüleink generációja volt az igazi áldozata a II. világháborúnak . 
1968-ban befejeztük kertes, úszómedencés házunk építését (São Paulóban.) A kis városi lakásunkból a három gyerekkel kiköltöztünk a zöldövezetbe. 3 gyerek, 4 cica, 2 kutya egy bentlakó és egy bejáró cseléd és én “full time” mama, háziasszony és feleség. De közben, persze most már gyerekeimmel együtt és miattuk is, visszakapcsolódtam az aktiv magyar cserkészmunkába. Nagy volt a São Paulo-i magyar kolónia, életerős 4 csapatunk volt. Akkortájt építették ki a nemzetközi országutakat kontinensünkön. Fel tudtuk venni a szomszédos Argentinával az élő kapcsolatot. Nagy élmény volt, amikor 1970-ben, Délamerikai Kerületi Parancsnokságom alatt 270 cserkész sorakozott fel a jubileumi tábori zászló alatt. Buenos Airesból két busszal jöttek az “argentinok” (40 óra alatt kb.2000 km) és igy a 11 délamerikai csapat együtt táborozott 10 napon keresztül. Nagyszerű élmény volt. 
Mikor gyerekeinket sorban átvittük a németországi Burg Kastl-i gimnáziumba, újra elkezdtem dolgozni. Három világcégnél (Honeywell, Volkswagen és Mahle - Metal Leve) voltam először kétnyelvű, majd háromnyelvű és végűl igazgatósági titkárnő, ami a számítógép megjelenése előtt igen jó szakma volt. 
Gyerekeink, egy kis kezdeti nehézség után, mindhárman igen jól érezték magukat Kastlban. Mindegyik egy-egy évvel később ment – életkoruknak megfelelően és ott végezték el az alsó gimnáziumot. Magyarul perfektül megtanultak, a húsvéti és karácsonyi vakációkat a magyarországi rokonoknál töltötték, ami által igazi rokoni kapcsolatba kerültek velük. Máskor pedig osztálytársaik meghívására több európai országot megismertek és végigtábortoztak. Hatalmasat tágult a horizontjuk. Amikor aztán Brazíliában a gazdasági helyzet romlott, európai kalandunk és kalandjuk végetért és véglegesen hazajöttek. De kisérletünk pozitívan zárult. Iskolai életükben kis zökkenőt ugyan okozott, egy-egy évet vesztettek - már az eltérő iskolaévkezdés végett is (Brazíliában az iskolaév februárban kezdődik és november végén fejkeződik be.) De kárpótolta mindezt, hogy világot láttak. Érett, önálló fiatalembert és hölgyeket kaptunk vissza. 
Most pár szót befogadó országunkról – második hazánkról, Brazíliáról. Megszerettük. A nép barátságos, befogadó, felnéz az európaira. São Paulo szubtrópusi klima. 8 hónapon keresztül lehet a szabadég alatt úszni. Télen viszont, mivel a házak nincsenek fűtésre berendezkedve, szimplák az ajtók ablakok, alul fölül kedvére járkál ki be a hideg és meleg. Tehát a szobákban olyan hideg vagy meleg van mint kint. Július-augusztusban ez néha kellemetlen. Pullóverekben, meleg zoknikkal élünk bent, vagy akinek kandallója van, befűt. De a tél nem hosszú. Ez a Sao Pauló-i képlet. Észak-brazíliában, a trópuson, komoly hőségek vannak és délen a mérsékelt klimán megterem a búza, remek bor és így tovább. 
Amikor a mi emigrációnk ide kikerült (II.Világháború után) a diplomás magyar bevándorlóknak könnyű volt munkát találni, mert az országban még igen kevés egyetemi végzettségű ember volt. Az 50-es években beindult egy jó konjunktura, ami a 80-es évek közepéig tartott. Ettől kezdve azonban lassan, de biztosan beindult az infláció. Az ország kormányai küzdöttek ellene. Több terv született és meghalt, a pénzünkből hat nullát levágtunk, mégis 1994 végére, a 12 hónap alatt, az infláció elérte az évi 5000%. 1994 végén tehát egy újabb nekifutás, új fejek, új terv és 1995-re végre levágják az immár fojtogató inflációt. Azóta normalizálódott a helyzet. Azt azonban, hogy mindig is volt és mai napig is van hatalmas szociális egyenlőtlenség, nem lehet letagadni. Van egy nagy dúsgazdag réteg, valamivel kisebb gazdag réteg, van egy felső és alsó középosztály és van egy hatalmas szegény réteg. 22 millió analfabétánk, 200.000 indiánunk. Az akkori jobboldalinak nevezhető, elitista uralkodóosztályból kikerülő kormány elnökét két mandátum (8 év) után leváltotta egy munkáspárti, vörös csillagokkal és vörös zászlókkal korteskedő, 6 elemit végzett, szindikátusi vezér: Lula. (Luiz Inácio Lula da Silva). Az ország 52% szavazott rá. Mi, közép-keleteurópai emigránsok, akik irtózunk a vörös szintől, természetesen nem rá szavaztunk, de elfogadtuk, hogy ha az ország 52 %-a, egy hatalmas emberréteg, nem boldog, azzal ami van, változtatni kell. Brazíliában „nem olyan forrón eszik a kását, ahogy főzik”. Így nem lett egy kommunista uralom, Lula nem is visel már piros nyakkendőt és gomlyukából is eltünt a vörös csillag. Csak az új gárda, a PT Partido Trabalhista, (Munkáspárt), amelyik felkerült, egy rettenetes betegséget hozott magával, a korrupciót. Majd a történelem folyása pálcát tör ezek felett is. Mi, nyugdíjasok spórolunk, ügyeskedünk, hogy a hónap végéig kitartson a pénzecskénk. Fiúnknak van jó állása és lányaink pedig külföldön élnek. Az egyik egy USÁban született argentin leszármazott fiiúhoz ment feleségül, akinek minden vágya az volt, hogy el innen a bizonytalan Brazíliából, mig a másik lányunk egy németországi, Burg Kastl-i diák osztálytársához ment feleségűl. Tehát 2/3 – 1/3 arányban elhúztak Brazíliából illetve, maradtak. Ezt egy reális mutatónak lehet venni. 
Végeztél-e, vagy végzel valamilyen magyar munkát - mit? kérdésre: 
Németországban kezdve, Franciaországban, Rioban és végül itt São Paulóban, immár 59 éve folyamatosan cserkészkedem, különböző beosztásokban: voltam őrsvezető és rajvezető Eggenfeldenben; Magyar Leánycserkészet Országos képviselője Párizsban; raj majd alapító csapatparacsnoka a 43. Emese leánycserkészcsapatnak Rio de Janeiroban és végűl, már São Pauló-i életem alatt: Délamerikai Kerületi Parancsnok, Őrsvezetőképző - Regősvezetőképző és Corvina táborban táborparancsnok és kiképző és kétszer Központi Leánycserkészvezetőtiszt. Utóbbi években a vezetőjelölteknek tartok magyar történelem előkészítő tanfolyamot. 
1961-ben megirtam a Leánycserkészek könyve - I. kötetét, (amit Kristó Katyi illusztrált). 
1997-ben a II. Leánycserkészkönyvet, (ezt már ifj.Lajtaváry Daniné Benedek Zsuzsi illusztrálta ) és 
2000-ben a Őrsvezető - és Segédtisztjelöltek számára, a magyarságismeret jegyzetben, a történelmet. 
A Corvina tábor számára kidolgoztam a Magyar Zene Történetét, az első pentaton népdaloktól kezdve a klasszikussá fejlődött magyar zenéig (10 előadás, zene lehallgatással). A Corvinán tábortűz helyett, teljes operákat hallgatunk le hangszalagról - vagyis ma már - nézünk meg videóról. Eddig már ment: Hunyadi László, Bánk Bán, A Kékszakállú herceg vára és a Háry János népszínmű. 
Az utolsó Corvinára egy lerövídített Magyar Művészettörténetet készítettem, arra a mottóra, hogy: "Mit nézzél meg okvetlenül Magyarországon". 
Nem-cserkész magyar közösségi munka: 
São Paulóban, az idén 57 éves "Könyves Kálmán Szabadegyetem" dékánja vagyok és 20 éven keresztül mint titkárja is működtem (ajjaj, amikor még kézzel címeztünk és postáztunk.) A Brazíliai Magyar Segélyegylet Könyvtárában, hat másik önkéntes könyvtárossal ügyködünk, amióta létezik, 1985 óta. A Sao Pauló-i magyar közösség összefogó szervének, a Magyar Háznak igazgatója voltam 15 évig és elnöke 4 évig. 
Az aktiv magyar közösségi munkától immár nyugdíjba vonultam. Írtam egy rövid magyar történelmet brazil (portugál) nyelven, mert a második, harmadik sőt néhol már negyedik magyar leszármazott generáció jobban magáévá tudja tenni magyar ősei történetét, ha annak leírását tökéletesen megérti. Ugyancsak megírtam egy rövidrefogott brazil történelmet magyar nyelven. Magyarországról egyre több vendég, rokon, turista érkezik és ezek között sokan vannak, akiket érdekel Brazília történelmi háttere. Ez utóbbit kiegészítettem a Brazíliába bevándorolt magyar emigránsok, menekültek, kalandorok felsorolásával. Visszanyúlva a brazil történelemben, megkerestem és felsoroltam a brazil magyar kapcsolatokat, ami, ha hiszitek ha nem, 1519-ben kezdődtek. (Mindebből az anyagból vannak részletek a kolóniánk honlapjában www.ahungara.org.br és a Lamoszszban (Latinamerikai Magyar Országos Szövetségek honlapján.) 
Ugyancsak többen összefogva készítünk egy nagy, lehetőleg, átfogó névlistát az összes idevándorolt magyarról, 1890-től kezdve, mert rengeteg rokonkeresés érkezik emaileken keresztül Magyarországról. Sao Paolo, Brazilia, 2006.

 

Forrás: http://www.kobold.theka.hu/historia/tortenelmi_csoportok/gyalogsag/honved_6.html

Eördögh Tibor (Lüget, 1912. november 12. – Keszthely, 2000. április 13.) - mezőgazdász, vadbiológus, vadász. Okleveles Gazda, Tolna megyei gazda.szöv.cégvez
Neje: Lőrintzy Gréti Lakhely: Szekszárd

Édesapja uradalmi gazdatiszt, majd gazdasági felügyelő volt. Középiskolai tanulmányait Bonyhádon végezte, 1935-ben érettségizett. Egyéves önkéntes katonai szolgálat után a keszthelyi gazd. akadémiára iratkozott be, ahol 1938-ban szerzett mezőgazdasági mérnöki oklevelet. Az ódalmandi Honvéd Csikótelepen kezdett dolgozni gyakornokként, majd a M. Mezőgazdák Szövetkezete Tolna Megyei Kirendeltségének lett a vezetője Szekszárdon. A II. vh.-ban három évre orosz hadifogságba esett, 1947-ben tért haza. Innentől kezdve a természet szolgálata vált hivatásává. 1949-ben a Mátrafüredi Erdészet hivatásos vadásza, az Egri Állami Erdőgazdaság erdészeti munkása (1950), a Mecseknyugati Állami Erdőgazdaság kerületvezető vadásza (1952), majd annak könyvelője lett. 1957-ben a Balatonnagybereki ÁG-ba helyezték át, ahol egy vadgazdasági rezervátum létesítésével és vezetésével bízták meg. 1973-ban innen ment nyugdíjba. Közben 1962-ben megszervezte az állami gazdaságok hivatásos vadászokat képző szakmunkásképző iskoláját, ahol elméleti és gyakorlati vadászati szakismereteket oktatott. A vadgazdálkodással, vadtenyésztéssel, és a korszerű vadászattal kapcsolatosan folytatott kutatói tevékenységet. Tudományos és szépirodalmi cikkei is megjelentek a M. Vadászújságban, Nimródban és az Erdőgazdaság c. folyóiratban. Tankönyvet írt Vadásziskola címmel. Tagja volt a Vadászati Világkiállítás Rendező Biz.-nak, 1982-től a Keszthelyen évenként megrendezett Téli Vadászati Egy. előkészítőjeként és előadójaként szerepelt. 1984-ben részt vett a Windischgrätz-féle afrikai trófeagyűjtemény keszthelyi elhelyezésének megszervezésében. A keszthelyi Georgikon Horgászegyesület tagja (1972–), a tapolcai Bauxitbányász Vadásztársaság örökös, t. tagja, a M. Vadászok Orsz. Szövetsége Etikai Biz.(1973–), a TIT (1976–), Keszthely Barátainak Köre (1987–), a Bp.-i Aranyokleveles Mérnökök Köre (1988–), a M. Politikai Foglyok Szövetsége (1990–), a M. Vadászati Védegylet Etikai Biz. (1991–), a M. Anyanyelvápolók Szövetségének tagja volt. Éveken keresztül gyűjtötte a természet hangjait, több mint száz madár- és állathangot rögzített. Munkásságát számos kitüntetéssel jutalmazták, Kiváló dolgozó, Mezőgazdaság kiváló dolgozója, a M. Honvédelmi Sportszövetség Kitüntető Jelvénye, Centenáriumi Nimród Vadászérem (1981), TIT oklevél (1986), ATEK aranyoklevél (1988), Hubertus Kereszt arany fokozata (1994) birtokosa volt.
F. m.: Vadgazdálkodás. T.sz.: Szőllősi József. Tankönyv. Bp. 1962. – Vadászok nyelvén. Bp. 1976. – Újabb ötven vadász emlékeiből (novellák). Bp. 1995.
Irod.: KKK. 1995. 37. p. – KKMM. 1997–. 1. köt. 302. p. – Önéletrajz.

Forrás: http://www.fgyvk.hu/eletrajzilexikon/?dir=E#E/016_Eördögh_Tibor

Eördögh Tibor – Vadászok nyelvén

Eördögh Tibor – Vadászok nyelvén

Mezőgazdasági Kiadó. Budapest 1976.

 Lektorálta Dr. Bertóti István. 193 oldal.

Érdekes könyv, tartalmazza az összes vadászattal kapcsolat kifejezést, rövid leírást és magyarázatot ad róluk. Rendkívül hasznos kis kiadvány, több ezer szakkifejezést ír le részletekbe menően.

Eördögh Rózsa férje Dr. Takács Pál (1920 - 2002 Budapest-Budafok)

Foglalkozása: Orvos
Lakhely: Budafok

Fekete Ágnes: Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. 

Mostanában számos évfordulót ünnepelnek országszerte. A sok megemlékezés kettős érzést vált ki az emberből. Vajon miért kell állandóan a múltba tekintenünk? Ugyanakkor soha ennyire nem éreztem azt, hogy szélfútta levél az, akinek nincsenek apáról fiúra szálló történetei A Budafoki Református Gyülekezet 80 éves templomára emlékezik.

Németh Géza gondnok fognak beszélni. Először az istentiszteletből hallunk egy részletet, amikor a gyerekeknek szólt a prédikáció: 

 Németh Géza: A reformátusok kitalálták, itt Budafokon, mikor nagyon kevesen voltak, hogy ők gyülekezetet akarnak még 1899-ben és akkor egy Hegedűs Sándor nevű körállatorvos elment a budai lelkészhez -aki akkor Hajpál Benő volt-, felhívta, hogy tartson itt istentiszteletet, meg valahogy szervezze meg a hitoktatást. Ő kijött és akkor elkezdődött egy szervezés. 1910 körül alakult anyaegyházzá az egyházközség. 1914-ben választották meg az első lelkészt. A gyülekezetnek saját magának kellett saját magát fenntartani és komoly áldozatot is hozni. A templomépítésnél voltak olyan pontok, mikor presbiterek váltót írtak alá a bankok felé a saját teljes vagyonukkal feleltek, hogy az egyházközség visszafizeti az építési kölcsönt. Hát azért megnézném, hogy ma vajon hány presbiter lenne erre hajlandó, hogyha éppen templomépítés közepében vannak. Ez nyílván azt is jelentette, hogy átgondolták, hogy mit csinálnak és volt egy komoly szervezés, például az egy nagyon fontos sarokpont volt, hogy nem volt osztályharc a gyülekezetben. A nagyon szegén emberek is adták a kétkezi munkájukat ahogy tudták, a vagyonos emberek pedig adták az odafigyelésüket, a munkájukat. Hegedűs Sándorról még annyi fontos, hogy örökös tiszteletbeli főgondnokká választották. Ő szervezte a harangokra a gyűjtést. Kulcsember volt dr. Takács Pál orvos, aki harminc éves kora körül már egy nevezetes ember volt Budafokon. Most se jellemző, hogy harminc éves emberek tekintélyesek, vagy az egyházban presbiterek ő pedig már akkor abban az egyházban presbiter volt. Ő adományozta az egyik harangot, 56-ban őt kérték fel nemzeti bizottmányi elnöknek. Az lett a vége, hogy halálra ítélték, utána ezt életfogytiglanra változtatták és ebből hat évet leült. És nem csinált semmit, itt nem volt lincselés, nem lőttek agyon senkit, egyszerűen csak elvállalta a dolgot és valószínű, hogy a másik oldal -mondjuk így, hogy nem az Isten országát szolgáló emberek- nagyon jól tudták, hogy kit kell "kilőni". 77-ben meghalt magára maradva, megkeseredve, nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt, énnekem az a sejtésem, hogy az hogy ővele így el tudtak bánni és nem állt oda valahogy jobban senki sem mögé és magára maradt, az egy oka lehetett annak, hogy a háromezer fős gyülekezet -ami még 52-ben Demjén István alatt háromezer fős volt vagy még nagyobb-, oda jutott, hogy amikor 62-ben Táncos Zoltán idekerült a család beszámolása szerint kilenc fő hallgatta a bemutatkozó igehirdetést. E mögött nyílván komoly munka volt egyházon belül is, meg kívül is. Dr. Takács Pál egyike az egyház azon mártírjainak, akikről méltatlanul elfeledkeztünk. Mi még abban a szerencsés időszakban voltunk, hogy a Demjén István korszak munkatársi köréből néhány embert megismerhettünk. Sose felejtem el Parti Mária nénihez én úgy kerültem el, hogy akkor kicsik voltak a gyermekeink, Karácsonykor kitaláltuk, hogy az lenne a jó, hogyha idős néniket meglátogatnánk, vagy bácsikat akiknek nincsen családja és akkor viszünk egy fenyőágat, meg kis almát, vagy narancsot. Vagy énekelünk egyet, vagy beszélgetünk velük. 3-4-5 címet végiglátogattunk egy délután, amíg az angyal szorgoskodott a lakásban. És így kerültünk el a Parti Mária nénihez és ott derült ki, hogy ő diakonissza volt. Nagyon szegényen élt, nagyon egyedül, de átsütött azon a szegénységen az a lelkesedés, az a fiúi erő, ami Krisztus vitézein szokott átsütni. Mikor kérdeztük, hogy mi van vele, meg hogy van, azt mondta nem nagyon tud semmit, "nem olvasom 52 óta a Reformátusok Lapját, meg az ilyen hivatalos akármit, amikor a Demjén tiszteletes urat az egyházi újságban megrágalmazták, azóta én ezt nem olvasom" -mondta ő ezt 88-ban!-"most már nem tudok lemenni a templomba se, de azért a Mártika eljön, meglátogat és milyen aranyos, hogy maguk is meglátogattak". Így beszélgetünk egy kicsit. Nekem nem is esett le a tantusz, hogy most egy református szenttel van szerencsém beszélni, csak évekkel később mikor kiderültek a történetek. Megvoltak a hitvallók, de a hitvallók nincsenek fölemelve. Most hallottam például egy erdélyi lelkészről Sas Kálmánról, akit Érmihályfalván agyonlőttek 56 után. Én igyekszem az ilyesmire figyelni és soha nem hallottam a nevét. Én úgy vélem, hogy Demjén István is egy ilyen lelkész, akit még ha nem is lőttek agyon, de aktív korszakában lehetetlenné tettek. És mindazt amit fölépített azt tulajdonképpen néhány utódja tíz év alatt teljesen szétverte. Egyszerre vannak jelen azok az emberek, akik szétverték az egyházat, még élnek, és már esetleg meghaltak azok aki meg építettek. Ez a dolog valahogy nincsen helyretéve, hogy azok akik szétvertek, legalább az életük vége felé mondják azt, hogy bocsánat. Még kvázi tiszteletet is követelnek maguknak, mondván, hogy hát ők "valamit csináltak és ezért maradt meg az egyház". Tehát ez egy olyan feszültség, amit itt ebben a kis gyülekezetben is nagyon erősen érez az ember. 

Forrás: http://www.tebennedbiztunk.hu/?m=123

400 kg tömegű, alaphangja: a1. Gombos Lajos öntötte Őrbottyánban 2002-ben. 

A harangon a református címer báránya látható.

Fölötte olvasható: "A szeretet soha el nem fogy."

Alatta: "Budapest-Budafok, 2002." 

Másik oldalán:

"Ezen harangot, melynek háborúban elragadott elődjét
édesapjuk adományozta,
Isten dicsőségégre és szüleik,
Dr. Takács Pál és felesége Eördögh Rózsa
emlékére öntették gyermekeik:
Ferenc, Pál, Rózsa, Zsolt, Attila és Zsuzsanna"
 

Megsemmisült harangja:
Szlezák László öntötte, 350 kg-os volt, 86 cm átmérője, a II. világháborúban semmisült meg. A harangszentelésről készült fényképek alapján ezt a harangot is Nagymagyarország térképe díszítette.

Forrás: http://www.magyarharangok.hu/budafok.html

1945. október 7-én lezajlottak a budapesti törvényhatósági választások. Mezgár, Keresztes és Nagy Ferenc, továbbá a budafoki keresztény értelmiség számára egyértelmű volt, hogy a Független Kisgazda Párt mögé sorakoztak fel. A köztiszteletnek örvendő Takács Pál orvos lett az FKGP helyi vezetője, és a tagok között volt Nagy Ferenc felsővárosi káplán. A kiélezett politikai küzdelem Nagy Ferencet erősen megviselte, és kimerülten szüleihez, Zalaapátiba utazott: „A Budafokon jelenleg uralkodó politikai helyzet, mely személyemmel kapcsolatban különösen kiéleződött, szükségessé tette, hogy egy ideig kikapcsolódjak Budafok életéből

Forrás: http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/hevizijozsa.htm
 

BUDAFOK-TÉTÉNY: múlt, jelen, jövő:

Laci_bácsi 2007.10.23 18:14:13 © (27303)

56 Budafokon egy 14 éves kamasz szemével:
23-án semmi nem történt
24-én reggel apám azzal jött haza, hogy nem lehet dolgozni, iskolába menni, mert a HÉV helyett tankok járnak. (mentek be a városba)
Harcok a városunkban nem voltak, minden csendes, nyugodt volt az elején.
A közigagatás szinte zökkenő nélkül működött, dr. Takács Pál (kerületi Munkástanács elnök) orvos maga köré gyüjtötte a Rákosi érában nem kompromittálódott köztisztviselőket, akik megszervezték a kerület életét (életfogytiglannal honorálták).
Ki kell emelni dr. Jandó Gyula jogászt, aki a közélelmezést szervezte (10 évet kapott). Irányításával az utolsó morzsáig, tisztességesen kiosztották a vidékről, külföldről érkezett élelmiszert, ajándékokat. Ez azért volt fontos, mert az 50-es években senkinek nem lehetett tartaléka (főleg élelmiszer), mert szigorúan üldözték, ezért az éhezés reális veszély volt.
Személyes emlékem, hogy sorban álltam a Müller pék előtt a Kossuth L. utcán. (fiatalabbaknak: ez akkor nem volt újdonság, békeidőben is az én dolgom volt kenyérért, krumpliért, húsért, stb. sorban állni, jegyre). Egyszer csak megjelent egy harckocsi az utcában. A háborút viseltek elrohantak, mi kölykök, akik szovjet partizánregényeken szocializálódtunk "hősiesen" maradtunk. A harckocsi géppuska sorozatot küldött a fejünk fölé (sokáig látszott a falon a nyoma). Ekkor a bolti eladó nagyon bátran fél méterre felhúzta a vasredőnyt, mi meg beslisszoltunk. Fél óra múlva gyönyörű, forró 2 kilós veknivel távoztunk boldogan.
Ma már úgy gondolom, hogy csak a csoportosulást akarták megszüntetni, mert ők jobban féltek tőlünk, mint mi tőlük. A sorkatonák is tizenéves kölykök voltak, mint azt később a városháza előtt álló tankot nézegetve láttuk.
Harcok a kerületben csak a Balatoni Úton voltak az "S" kanyar tetejénél, amiben a nagyobb Takács fiúk is jeleskedtek. Szerencsére őket nem tudták elcsípni, mert időben átlépték az osztrák határt.
Hát ennyi jut hirtelen az eszembe ezen az esős napon...

Forrás: http://forum.index.hu/Article/showArticle?go=72552054&t=9048586

1956. október 23-án kitört a forradalom. Budafokon, október 26-án este id. Schmidt Vilmos lakásán mintegy 12–15 személy találkozott, közöttük; Márkus József, dr. Takács Pál két fiával, dr. Nagy Viktor orvos (később a forradalmi bizottság tagja), és a rendőrség képviseletében P. Kovács István nyugalmazott százados vett részt, hogy megbeszéljék, hogyan őrizhetnék meg a békét és a közbiztonságot a hatalmi vákuum idején. (Budafok akkor kis közösség volt; mindenki ismerte egymást; Takács Pál orvos házánál a kártya-partikon sokan összejöttek. Egyik fia; a Takács Pali rendszeresen Vén Emilnél volt; festegetni tanult.) A rendőrség kijelentette, hogy politikamentes szerv, és csak a közbiztonsági kérdésekben kíván közreműködni az elkövetkező időben, fegyvert nem fog használni. A VII. A Budafoki keresztény értelmiség 1956-os szerepvállalása 1956. október 23-án kitört a forradalom. Budafokon, október 26-án este id. Schmidt Vilmos lakásán mintegy 12–15 személy találkozott, közöttük; Márkus József, dr. Takács Pál két fiával, dr. Nagy Viktor orvos (később a forradalmi bizottság tagja), és a rendőrség képviseletében P. Kovács István nyugalmazott százados vett részt, hogy megbeszéljék, hogyan őrizhetnék meg a békét és a közbiztonságot a hatalmi vákuum idején. (Budafok akkor kis közösség volt; mindenki ismerte egymást; Takács Pál orvos házánál a kártya-partikon sokan összejöttek. Egyik fia; a Takács Pali rendszeresen Vén Emilnél volt; festegetni tanult.) A rendőrség kijelentette, hogy politikamentes szerv, és csak a közbiztonsági kérdésekben kíván közreműködni az elkövetkező időben; fegyvert nem fog használni. A kommunisták „nemzeti bizottságot” alakítottak. Másnap, október 27-én mintegy 200–300 fő a Budafoki Posta elé vonult, ahol leverték a Posta homlokzatáról a vörös csillagot, majd a tanács elé vonultak hasonló célzattal. (A Tanácsháza falairól a Sztálin, Lenin képeket leemelték. Vén Emil festőművész is sodródott a tömeggel.) Egy másik csoport – köztük Vilt Tibor és Vén Emil elismert művészek is; a Budafok Duna-parti honvéd légvédelmi üteg épülete elé vonultak és fegyvereket követeltek, sikertelenül. Ezután a kerületi rendőrkapitányság elé érve követelték a fogva tartott politikaiak szabadon bocsátását, amit el is értek. (Vén Emil és Vilt Tibor művészek akkor léptek ki a kommunista pártból, amikor kiderült, hogy az oroszok kivonulását nem szorgalmazza az MDP.)Amíg az utcán ezek az események zajlottak, idősebb Schmidt Vilmos vezetésével Lukács Kornél, (a háború előtt hadbíró, alezredes) Márkus József és más fiatalok a tanács épületébe hatoltak. Amíg a fiatalok elállták az ajtókat, idősebb Schmidt Vilmos kijelentette, hogy a szent forradalom nevében nem ismer el semmiféle nemzeti bizottságot, s azt feloszlatottnak tekinti. A jelenlévőket felszólította, hogy azonnal hagyják el az épületet. Így oszlatták fel a párt által szervezett – és a ’45-ös időkre emlékeztető – nemzeti bizottságot, s forradalmi bizottságot alakítottak. Tagjaik között volt: Háberman József, Kevey Károly, id. Schmidt Vilmos, ifj. Schmidt Vilmos nemzetőrparancsnok, Fehér István és Vadas János, Bárdosy Pál,elnöke id. Schmidt Vilmos lett. A budafokiak előtt köztiszteletben álló orvost a rendelőből hívták be: Dr. Takács Pál SZTK főorvos vezetésével – aki 1945 előtt és után a helyi Független Kisgazdapárt elnöke volt – tárgyalások kezdődtek a város vezetésének összetételére. A közmegbecsülésben álló embereket kértek föl a város vezetésére. (Többek között Keresztes Sándorért is küldött, aki azonban – helyzetéből fakadóan érthetően –visszautasított minden politikai szereplést.)Dr. Jandó Gyulát a városházától 1949–50 folyamán kulák származása miatt bocsátották el, ő most az igazgatási osztály vezetője lesz, s nekifog a tanácstagok megrostálásának. Eltávolították a tanács éléről a vezető beosztású kommunistákat, és helyükbe háború előtt bevált városházi tisztviselőket neveztek ki. A városháza élére felkérték dr. Pokoli István korábbi városházi tisztviselőt, aki azt el is vállalta. Komoróczy Zoltánt is megkeresték, aki 1945 előtt városi főpénztáros volt. Budafokon és Nagytétényben nemzetőrség alakult, a budafoki nemzetőrség parancsnoka ifj. Schmidt Vilmos lett. Pagács Pál egy rendőrrel járőrözött,még a Budatétényben lévő orosz épületeket is ellenőrizték.„Itt pedig vérontás nem lesz! Számonkérés lesz, de csak törvényesen!” – jelentette ki dr. Takács Pál és gyermekeit azok barátaival járőrözéssel bízta meg. Fegyvereket ehhez a köztiszteletben álló orvosnak Szén alezredes biztosított a rendőrségtől. Még Ercsiből s jöttek katonák, hogy segítsenek az „R” (=rendfenntartó) csoportnak. A 20–25 főből álló „R” csoport tagjai a forradalmi bizottságban részt vevő szülők, és a háború után félre állított személyek gyermekei: Dr. Takács Pál Zsolt; Budaházy László, akinek apja főjegyző volt; s Fehér István patikus két fia,valamint ifj. Pongrácz Ferenc, akinek az édesapja volt Budafok legnagyobb építési vállalkozója. Barátok voltak, a Premontrei Gimnáziumból ismerték egymást; „egy bandát” alkottak. Összeszedték az ÁVO-sokat és a pártfunkcionáriusokat, s a rendőrség pincéjében tartották őket, hogy megvédjék őket a lincseléstől: „Pollacsek kertjében üljetek le, mert azt fölakasztják” – küldte fiait és azok barátait a volt polgármester udvarába Takács doktor, ahol azok egész éjjel, a hidegben fázva, őrködtek. Így leszámolásra nem is került sor, később sem. Takács doktor Szén alezredessel végig egyeztetett. A szabadságharcosok csoportja a Kálvária hegy utca 20. szám alatt a kerületi ingatlankezelő vállalat irodájába fészkelte be magát. A hárosi honvédségből alakult meg Mészáros István alezredes laktanyaparancsnok vezetésével a harmadik csoport. Feltehetően Dudástól és Kopácsi Sándortól is kaptak fegyvereket. Természetesen kapcsolatot tartottak a budatétényi és a nagytétényi nemzetőrökkel, részt vettek egymás ülésein. (Budatétényben a református pap és a katolikusok részéről Markó Gyula tanácsos vett részt az üléseken.)Miután lefegyverezték a Nagytétény – Diósárok menti lőszerraktáraknak és a Bányagyutacs gyárnak az őrségét, a fegyvereket elosztották a nagytétényi és a Baross Gábor-telepi csoportok között. Dr. Jandó a forradalmi harcokban elesetteknek díszsírhelyre temetését az elöljáróság költségén végeztette el. Üléseiken felolvasták más kerületek munkástanácsai és forradalmi bizottságainak a határozatait. A forradalmi bizottság második ülését a lakosság számára kihangosították. Takács doktor 12 éves kommunista önkényuralomról beszélt, amelynek a fiatalok hősi szabadságharca vetett véget. Kijelentette, hogy megszűnt az elvtárs szó használata, nincs többé szükség kommunistákra; jövőben polgártárs lesz a megszólítás. Elmondta, hogy a népellenes „rákosista” személyeket eltávolították a Tanácsból, amelynek a jövőben elöljáróság lesz a neve, s vezetője dr. Pokoli István volt városházi tisztviselő lesz. Takács Pál harmadik fia, Ferenc a forradalom kitörésekor vidéken lakott. Hazatérése után pár nappal édesapja Bécsbe küldte teherautókkal, mert a Nemzetközi Vöröskereszt kötszereket, gyógyszert és más kórházi felszereléseket akart küldeni Budapestre. Míg ezek átvétele folyt, a Szovjetunió lerohanta Magyarországot, így a rakomány el sem indulhatott, s Ferenc már nem  térhetett vissza Magyarországra. A kerületiek nem ismerték el a Nagy Imre-kormányt, „mert az még szocialista jellegű” és a győri forradalmi kormánnyal akarták felvenni a kapcsolatot. Nagytétényben határozatot hoztak arról, hogy be kell vezetni a többpártrendszert, meg kell alakítani a keresztény pártot, a szociáldemokrata pártot és a kisgazda pártot, s a kisiparosok részére is pártot a kell szervezni. 1957-re szabad választásokat terveztek a község vezetői újraválasztására. Támogatták az üzemek munkástanácsainak küldötteit a sztrájk folytatásában. Pongrácz Ferenc kapcsolatban állt a fegyveres forradalmárokkal, és számukra lőszert és fegyvert biztosított. November 4-én reggel a nemzetőrséget és a fegyvereseket összehívta Schmidt Vilmos és elmondta nekik, hogy a szovjet csapatok megkezdték Budapest megszállását, s aki akar, az elmehet. Azonban mind kitartottak. Ezután 3 teherautóval a Gyufagyárhoz hajtattak, ahol akkor már a Hárosi Honvédség négy 122-es ágyúval is beásta magát. Itt várták Székesfehérvár irányából a bevonuló oroszokat. Mintegy 70-en voltak, de érdemi összecsapásra nem kerülhetett sor, mert a szovjet csapatok nem itt, hanem a balatoni műúton vonultak be. Ezért e csoportokat visszarendelték a XXII. kerületi kapitányság épületébe. Itt újra beosztották őket, fegyvereket osztottak szét újra, majd egy csoport a Tóth József utcánál, a Hangya pince felett foglalt tüzelőállást, valamint a Tóth József utcai lépcsőnél az Alsósas utcai peremen, ahonnan jó kilátás nyílott a főútra. Egy másik csoport a Szent István térre vonult, s a templom előtti árkádsornál foglalt tüzelőállást. Mások az Árpád mozi előtti térre vonultak, hogy onnan lőjék a Dózsa György (Városház-) teret. Mivel azonban a szovjet katonai alakulatok nem ezen az úton közlekedtek, másnap, 5-én a XXII. kerületi kapitányságtól 3 teherautó, a szabadságharcosok székházától szintén 3 teherautó indult el a Balatoni műút S kanyarjához, hogy ott harcoljanak. Fegyvereket részben Kopácsi Sándor akkori rendőrfőkapitány engedélyével szereztek be, továbbá a kerületben lévő Hárosi honvéd laktanyából kaptak lőszert és ágyukat is. Kézigránáttal Tóth Róbert tüzér főhadnagy, légvédelmi törzsparancsnok (a kerületi légvédelmi ütegtől) látta el a harcolókat. Egyébként a nemzetőrségnél tanácsadóként is működtek honvédtisztek. Itt november 5-én és 6-án harcok folytak. November 6-án Schmidt Vilmos nemzetőrparancsnok kérésére a balatoni műút S kanyarjába (a Panoráma vendéglőhöz) két löveget vontatott fel. A budatétényiek közül egy 5–6 fős csoport csatlakozott a budafoki nemzetőrséghez, és részt vettek a szovjet csapatok elleni harcban. (November 10-e körül szöktek ki az országból.) November 1-től a gyárak leállása és a kijárási tilalom miatt az esti mise elmaradt hétköznapokon, vasárnap pedig du. 5 órakor tartották meg. Csak november 20-tól állt újra vissza a régi rend…A forradalom leverése után megkezdődött a résztvevők felkutatása, bebörtönzése. (A házkutatáskor 9 személynél fegyvert és lőszert is találtak.) Az átlagostól eltérően, meglepően enyhe ítéletek születtek: Takácsot ugyan életfogytiglani börtönre ítélték, de az őrizetbe vettek 18 évnél kisebb büntetést kaptak: Mészáros István alezredes 1 éves elzárást kapott, majd szabadlábra helyezték… Bár figyelmeztették Takács doktort, csak a fiai menekültek el, ő itt maradt. 1957. május 23-án letartóztatták őt és Pongrácz Ferencet. Ásguti Ádám – aki Takács Pállal együtt a ciszterekhez járt gimnáziumba – a minisztériumi közös ciszteres ismerősük segítségével intézte el az ítélet enyhítését. A börtönben, ahol nem volt elegendő orvos, szükségük volt Takács doktorra! A fia szerint ennek köszönhette a megmenekülését is, hiszen valójában őt is fel akarták húzni. Számtalanszor fenyegették meg ezzel az őrök. Az utolsó éjszakát is ebben a hitben töltötte el a Czermann Lajoskával, akihez belökték, mondván, hogy ő is budafoki, hadd beszélgessenek egymással kivégzésük előtt. Takács doktor 1963-ban szabadult, és később fiaihoz emigrált. A budafoki helyi eseményekkel kapcsolatosan két áldozatról tudnak, a Czermann fiúról és barátjáról. Ifj. Czermann Lajost 1959. márciusában végeztek ki „hűtlenség” vádjával, s a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában nyugszik. A rendőrségi jegyzőkönyvek tanúsága szerint Vilt Tibor és Vén Emil Budafokon mindent elkövettek, hogy kimentsék Takács doktort, aki végül amnesztiával szabadult. Vén Emil festőművészt nagyon szerették a budafokiak, hiszen befolyását korábban is arra használta föl, hogy sok munkásnak, cigánynak segítsen (pl. tanácsi lakáshoz jutni). Vén Emilt lefogása után már egy héttel hazaengedték, mert Borsos Miklós szobrász és a művészek Vigh Tamás, a művész szakszervezet elnökével együtt megtagadták az az évi Kossuth-díj átvételét addig, amíg művésztársaikat szabadon nem engedik. Vilt Tibort csak fél év elteltével engedték ki.A budafokiak évtizedeken át, suttogva mesélték Vilt Tiborról a következő anekdotát: A híres szobrásztól számon kérték, hogy a forradalom ideje alatt saját kezébe fogott kalapáccsal rontotta le a maga, készítette Lenin szobrot – ami Budafokon állt. Azzal védekezett, hogy rájött, hogy művészileg éretlen megfogalmazással ábrázolta Lenint, s ez a felismerés indította arra, hogy a rossz műalkotást megsemmisítse…

Forrás: https://btk.ppke.hu/dox/disszertacio.pdf